Tapasztalások (2)

A Barlangi tekerés során már találkozhattatok a Cardio Control Kft. nevével. Most szeretném megosztani veletek a saját vizsgálati eredményeimet. Nem szépítek rajta semmit, úgy olvassátok, ahogy az a „számítógépből akkor, abban az állapotomban kijött.”

A vizsgálat eredménye tanulságos és számomra igen sok adattal szolgál. Egy orvosnak valószínűleg sokkal többel, de az utólagos konzultáció a kérdések tekintetében is lehetséges, és ajánlott is, a Cardio Control-nál.

Miért szántam el magam erre a vizsgálatra?

Több oka is volt. Az egyik ezek közül már hosszabb ideje foglalkoztatott. Már régóta szerettem volna egy terheléses vizsgálatot végeztetni, de igazából érdeklődéseim során sohasem éreztem azt, hogy bizonyos helyeknek megfelelő lenne a technikai felszereltsége. Aztán rátaláltam a Cardio Control Kft-re és úgy éreztem, itt kell mindezt megcsináltatnom és megmutatni mindenkinek, akit érdekel. Azért, hogy okuljanak, tapasztaljanak, lássanak mást, többet!

A másik ok az, amit hallok, ami körülvesz. Azok az információk, melyek sajnos nagyon sok olyan negatív esetet említenek, melyek hirtelen halállal végződnek. Az értelmetlen és érthetetlen esetekről beszélek, melyek sportolókat érintettek és érintenek az óta még több esetben is. És akkor még nincs tudomásunk arról, hogy hány olyan embertársunk hal meg, aki nem ismert, nem kerül bele a médiába. Nem vagyunk sérthetetlenek.

Nem ijedtem meg és Téged sem szeretnélek megijeszteni. Inkább elkezdtem foglalkozni vele.

Tekerek eleget, és ugye azt mondják, a kerékpározás segít abban, hogy elkerüljük a szívproblémákat. Azonban nem csak ezért láttam szükségét ennek a vizsgálatnak.
Az egészségemre gondoltam, az életemre, amely azonban nem úgy működik, hogy más azt mondja, ez jó és akkor én bólogatok, igen ez jó nekem is. Tapasztalás útján működöm. Az a lényeg, hogy nekem mi a jó. Nem neked, nekem. Mivel nem vagyunk egyformák, így nem lehetünk ugyanabban a skatulyában sem. Mindenkinek van egy skatulyája, egy élete. Vagy több. De ez egy másik tapasztalás témája lehet majd. Vagyis szerettem volna megtudni, mi a jó nekem? Hol az a pulzushatár, ahol dolgozhatok, tekerhetek? Mennyire terhelhetem magam? Mit bír a szívem? Milyen a légzésem? És egyáltalán, kell-e valamire kifejezetten figyelnem?

Ezek egyszerű kérdések, ténylegesen így merülnek fel bennem, hiszen az orvosi szakmához nem értek. Azonban tudni szerettem volna mindezt, és ha lehetséges, még ennél is többet akartam. Élni, egészségesen.

Visszatérve a vizsgálatra megemlíteném, hogy igen sok tapasztalatot szereztem általa. Megismertem olyan részleteket magamról, a szervezetemről, melynek nem voltam tisztában, nem ismertem azt. Legyen ez hiányosság, vagy egyéb dolog.
Nem azért mutatom meg a vizsgálati ereményeimet, hogy ...nem, így jobb lesz...tehát...azért mutatom meg nektek mindezt, hogy lássátok a vizsgálatot teljes egészében, mindenre kiterjedően és ez is segítsen Benneteket abban, hogy döntsetek, foglalkozzatok Magatokkal, az egészségetekkel! Akár így is, egy vizsgálat erejéig.

Tudom, hogy időnként elég egy ilyen „(ön) vizsgálat” is, mely segít abban, hogy az életed változzon, hogy időben megtaláld az esetleges „hibát, rést”. 
Ne akkor foglalkozz Magaddal, amikor gondod van, hanem előzd meg ezt és lépj Te előbb! Mint ahogy az edzéseken is mondom, ne a spinner lendkereke irányítson, Te diktáld neki a tempót, ezért válassz olyan ellenállást, amely ezt teszi lehetővé.

Bátran és szeretettel ajánlom nektek a Cardio Control Kft. csapatát, vizsgálatait!
 ( www.cardiocontrol.hu )

Paksi Attila - vizsgálat eredménye 1

Paksi Attila - vizsgálat eredménye 2