| |
A légzés és az élet, a légzés és az egészség elválaszthatatlan egymástól. A régi kultúrákban a levegőt életelixírnek tekintették, és a tiszta levegőt ma is annak tartják.
A különböző ősi kultúrákban, illetve nyelvekben érdekes összefüggés nyomára bukkanhatunk. A Biblia szerint Isten úgy teremtette meg Ádámot, hogy életet lehelt az anyagba. A héber nyelvben a lélek és a szellem kifejezésére a rauch szót használják. A görögben erre a pneuma, a latinban a spiritus szó szolgál. Mindegyik kifejezés egyúttal azt is jelenti, hogy lélegzet. Az angolban a belégzés (inhale) az ihlet, a szellem magunkhoz vételét (inspire) is jelenti. Ugyanígy a kilégzés (exhale) az elmúlással, a szellem elengedésével (expire) azonos jelentésű.
Ha pedig a légzések ügyében igazán illetékes vagy talán legilletékesebb jógához fordulunk, akkor tudnunk kell, hogy a jóga alapelvei szerint a légzőgyakorlatok végrehajtása során életerő (szankszkrit szóval prána) halmozódik fel a szervezetben. Egy ősi hindu közmondás szerint a légzés azonos az élettel, aki tehát jól lélegzik, az sokáig él.
Lélegzet és lélek
Nem kell azonban ilyen messzire mennünk ahhoz, hogy erre a fontos összefüggésre rábukkanjunk. Nézzük csak a magyar lélegzet szót, amely korábbi, eredeti alakjában lélekzetként hangzott, vagyis a lélegzés és a lélek szó gyökere azonos. E kettő, vagyis a lélegzet és a lélek elválaszthatatlan egymástól. Néhány máig élő magyar közmondásban, szólásban ezt az összefüggést mindmáig megtalálhatjuk. Ha valaki meghal, azt mondjuk róla: kileheli a lelkét, vagyis az utolsó lélegzettel a lélek is távozik belőle. Ha azt mondjuk valakire, csupán hálni jár belé a lélek, ez egyben azt jelenti, hogy már alig lélegzik.
A felnőtt ember minden 6-8 másodpercben vesz lélegzetet. Ha a légzést semmi sem akadályozza, akkor az természetes módon, önmagától megy végbe. Az emberek azonban a természetes, egészséges légzést sokféle módon korlátozzák – az esetek többségében úgy, hogy erről maguk sem tudnak. Ilyen tényezők és körülmények lehetnek: a helytelen testtartás, főleg az előre görnyedés; a szoros ruházat; a túl gyors étkezés; a különböző mérgező anyagok belégzése, elsősorban a dohányzás révén (ebből a szempontból közömbös, hogy aktív vagy passzív dohányosról van szó); a testmozgás hiánya; a helytelen életmódbeli szokások és az érzelmi stressz.
Amikor a légzést bármilyen módon korlátozzuk vagy elnyomjuk, akkor a szervezetünkben a sejtek egyszerűen nem jutnak hozzá a feladataik végrehajtásához szükséges oxigénhez. Ennek jele lehet az, ha az ember álmosnak, vagy éppen ellenkezőleg, ingerlékenynek érzi magát, esetleg fejfájás alakul ki. A testmozgás, a különböző sportok óriási előnye többek között, hogy a mozgás révén rákényszerülünk a teljesebb, tökéletesebb légzésre, vagyis szervezetünk legalább részben hozzájut a hiányzó oxigénhez.
Mivel a légzés szorosan összefügg valamennyi szervünk, elsősorban a keringés működésével, ha nem megfelelően lélegzünk, akkor a légzőszervünk és a vele kapcsolatos életműködés eltorzul. Ennek következtében az egész szervezet egészsége károsodik, valamint csökken az immunrendszer működése, vagyis a betegségekkel szembeni ellenálló képességünk.
Ha valaki az előbb említett okokból helytelenül lélegzik, emellett fokozottan éri a környezetszennyezés, például valamelyik nagyvárosban él, és nem próbálja mindezt ellensúlyozni azzal, hogy legalább a hétvégeken, vagy amikor csak teheti, kimegy a természetbe, hogy tiszta levegőt szívjon kirándulás közben a hegyekben, akkor szinte előre megjósolható, hogy utoléri valamilyen légzőszervi, szív- vagy keringési megbetegedés.
Természetesen ennek a fordítottja is igaz. Vagyis ha valaki rendszeresen jó levegőn, megfelelő körülmények között és helyesen végez légzőgyakorlatokat, akkor a rendszeres gyakorlás révén minden betegséggel szemben erősödik szervezetének védekező mechanizmusa. Ez elsősorban a fertőző betegségekre, de bizonyos fokig a daganatos megbetegedésekre is igaz. Emellett a meglévő egészségi állapota, esetleges betegségei nem romlanak tovább, sőt a tökéletesebb oxigénellátás következtében nyilvánvalóan javulni fognak. Tulajdonképpen tehát az egészséges embernek betegségmegelőzésre, illetve minden betegnek a gyorsabb gyógyulás és a tökéletesebb egészség céljából ajánlott, hogy mindennap végezzen légzőgyakorlatokat.
Egyszerű teszt a légzés ellenőrzésére
Honnan tudhatjuk, hogy helyesen lélegzünk-e? Néhai jógamesterem, Dely Károly egyszerű módszert ajánl ennek a megállapítására. Hanyatt fekve tegyük a kezünket a hasunkra, vagy ülve figyeljük a saját hasfalunk mozgását – írja Jógagyakorlatok című könyvében. Ha belégzéskor a hasfal felfelé emelkedik, előredomborodik, kilégzéskor viszont behúzódik, akkor az illető megnyugodhat, mert azon kevesek közé tartozik, akik jól lélegeznek. Ha viszont belégzéskor a hasfal befelé, a gerinc irányába húzódik, kilégzéskor pedig előre domborodik, akkor az illető sajnos biztos lehet benne, hogy rossz a légzéstechnikája.
Légzésünk elsősorban a kevés mozgástól, a sok üléstől, az ülőmunkától torzul el. Tudjuk, hogy nagy erőkifejtést igénylő tevékenység esetén, gyors mozgás, futás közben felgyorsul a légzésünk, nyugalomban, fekve viszont lelassul, kismértékű lesz. Ha valaki élete folyamán viszonylag keveset mozog, akkor a légzése is lelassul, mondhatni minimálissá válik. Az ilyen ember ritkán használja az egész tüdejét, esetleg csak akkor, ha villamos vagy autóbusz után fut – és ekkor persze gyorsan ki is fullad.
Ide kívánkoznak a magyar nyelven is több nagy sikerű jógakönyvet publikáló indiai jógamester, Yesudian következő szavai: „Az emberek a mindennapos robotban elfelejtenek lélegezni, mert azt a rövid, levegő utáni kapkodást, amit a legtöbb embernél tapasztalunk, igazán nem lehet lélegzésnek nevezni.”
Igazán rossz tehát annak a légzése lesz, akinek a kevés mozgás és sok ülés következtében gyakorlatilag megszűnik a hasi légzése, kialakul és automatikussá válik az a légzés, amely a mellkas középső részét érinti (az úgynevezett mellkasi légzés) vagy pedig az illető csak a tüdőcsúcsokat veszi igénybe a lélegzetvételhez (ez az úgynevezett kulcscsonti légzés).
A mellkasi vagy kulcscsonti légzéssel élő emberek természetesen akkor sem képesek az egész tüdejükkel lélegezni, ha gyors mozgást végeznek, vagy más terhelés éri őket. A megszokott légzés, a beidegződések miatt ilyenkor sem működik a tüdejük alsó része, vagyis a hasi légzésük, csupán felgyorsul az általánosan használt mellkasi vagy kulcscsonti légzésük. Közben zihálnak, szuszognak, levegő után kapkodnak, és előbb-utóbb ki is fulladnak.
A stressz hatása
Külön gondolatsort érdemel a stressznek a légzésre gyakorolt hatása. Ha olyan környezeti hatás ér bennünket, vagy olyan gondolat támad a fejünkben, amely nyugtalanít, idegesít, akkor beindulnak a szervezet stresszreakciói: az úgynevezett automatikus válasz magában foglalja a szívritmus gyorsulását (vagyis a pulzus szaporábbá válik), vér áramlik az izmokba, és felgyorsul a légzés üteme is. A stresszre adott válasz azért alakul ki, mert a szervezetnek ilyenkor szüksége van a tartalékok mozgósítására, a felkészülésre, az esetleges harcra, a szembeszállásra vagy a menekülésre, illetve mozdulatlanná válásra. Ha valós veszéllyel nézünk szembe, akkor ennek a riadókészültségnek természetesen nagyon szükséges és fontos szerepe van.
A mindennapi életben a stressz kevésbé veszélyes formái jellemzők, amelyek azonban ugyanúgy kimeríthetnek bennünket, és számos egészségi problémához vezetnek. A legtöbb ember szinte állandó készültségi állapotban él, állandóan készen áll a stresszválaszra. Ahogy Selye János azóta klasszikussá vált, Stressz distressz nélkül című könyvében megállapította: „a stressz valamennyi betegség kialakulásában bizonyos szerepet játszik.”
Ha a bennünket érő stresszt kiegyensúlyozzuk, pontosabban ellensúlyozzuk a rendszeres lazítással, relaxálással vagy az életmódunkat, életvitelünket érintő változásokkal, akkor a káros hatásokat ki tudjuk küszöbölni, illetve a stresszt számunkra hasznos célok megvalósításához használhatjuk fel. Ha azonban a stressz szintje állandóan magas marad, akkor előbb-utóbb betegségek alakulnak ki, sőt a teljes összeomlás is bekövetkezhet.
Érdemes pár percre elgondolkodnunk azon, milyen élethelyzetekben éljük meg a stresszt. Ez természetesen minden ember számára más-más lehet. Vannak olyan események, amelyeknek a megtörténte az egyik embernek szinte meg sem kottyan, míg a másik teljesen kiborul tőlük. Érdemes tehát végiggondolnunk, mi az, amitől idegesek, nyugtalanok, stresszesek leszünk. Ez az első lépés a változás irányában. Gondoljuk csak át, hogy bizonyos emberekkel való kapcsolatunk – akár felnőttről, akár gyermekről van szó – okozza a stresszt számunkra? Esetleg az, hogy megzavarnak bennünket a munkánkban vagy a pihenésünkben? Netán túl sok a munkánk és túl kevés az időnk arra, amit fontosnak tartunk? Esetleg attól leszünk stresszesek, hogy nagy forgalomban kell autót vezetnünk? Talán nyugtalanít, zavar bennünket a szmog, a cigarettafüst vagy a zaj a környezetünkben? Esetleg aggódunk a saját egészségünk vagy más egészségi állapota, családtagjaink problémái miatt? Gondoljuk végig mindezt – és máris előbbre jutottunk. Hiszen ha tudatosabban élünk, és tisztán látjuk, mely tényezők okoznak stresszt és károsítanak bennünket elsősorban, akkor a mérséklésükkel nyugodtabbá tehetjük az életünket.
Lassítsuk a légzést
Láttuk tehát, hogy a lélegzet azonos az élettel. Talán ezért is mondják a jógik, hogy aki félig lélegzik, az csak félig él. A legtöbb ember nincs is tudatában, pedig tény, hogy minden olyan helyzet, amely feszültséggel jár, sőt minden olyan gondolat vagy akár egy emlékkép, amelyik feszült helyzetekre vonatkozik, azokat idézi fel, a lélegzetünkben is azonnal változást okoz. Minél stresszesebbek vagyunk, annál gyorsabbá válik a légzésünk. Az összefüggés fordítva is igaz. Tulajdonképpen a megnyugváshoz vezető bármilyen módszer azonnal a légzés lassulásához vezet. És ha meg akarunk nyugodni (erről később részletesen szó lesz), akkor feltétlenül lassítanunk kell a légzést.
Remélem, sikerült az olvasót meggyőzni arról, hogy a helyes légzés az egészségünk kulcsát jelenti. Hozzáteszem: ez ügyben nem függünk semmilyen gyógyító külső segítségétől, a helyes légzéssel önmagunkat gyógyíthatjuk, ráadásul a levegő ingyen van, és korlátlanul rendelkezésünkre áll.
A szervezetünkben az élettani működések során keletkező salak- és méreganyagok több mint 70%-át éppen a légzéssel és a bőrünkön át távolítjuk el. Az a vér, amelyben megfelelő mennyiségű oxigén van, megnehezíti a vírusok és a baktériumok számára a növekedést, a szaporodást a szervezetben. A megfelelő légzés támogatja az izmok növekedését, fejlődését, fokozza bennünk az életerőt. Ha nehéz helyzetbe kerülünk, ösztönösen visszatartjuk a levegőt, mert szükségünk van rá.
A különböző légzésterápiák kivétel nélkül az ősi keleti módszereken, illetve az ezekből kifejlesztett modern nyugati eljárásokon alapulnak. Egységes a légzésterapeuták felfogása abban, hogy jóllétünkhöz, testi, lelki és szellemi jólétünkhöz egyaránt elengedhetetlen a megfelelő légzés.
A korszerű légzésterápiák mindegyike néhány évtizeddel ezelőtt alakult ki, és közös jellemzőjük, hogy az ismert ősi keleti technikákon, tehát az indiai és a kínai légzésgyakorlatokon alapuló, a ma emberének szóló módszereket fejlesztettek ki. A modern légzésterápiák közé tartozik a holotrop vagy transzlégzés, a rebirthing (újjászületés), a vivation, valamint az Osho-féle légzésterápia és a Butejko-légzés.
A korszerű légzésterápiák kidolgozói szerint ezek a gyakorlatok hozzájárulnak az általános közérzetjavításhoz, és alkalmasak az egészségestől eltérő testi és lelki állapotok korrekciójára. Általános jótéteményükként jelölik meg a stressz csökkentését, az energiaszint és az életerő növekedését, a rugalmasság fokozódását.
Különféle betegségek kezelésére is alkalmasnak tartják ezeket a technikákat, így enyhíthetők vagy gyógyíthatók velük a következő betegségek: asztma, magas vérnyomás, fejfájás és reumás ízületi gyulladás. Sok gyermeknek segítettek már ezek a tüdő működését javító légzésterápiák az asztmás rohamok számának csökkentésében és erejük mérséklésében. Ugyancsak ajánlják őket a fáradtság, kimerültség, ellenségesség és harag mérséklésére, valamint a szívműtéten átesett betegeknél a további szívproblémák kockázatának mérséklésére. Nyilvánvaló előnyük mindemellett, hogy a hagyományos (pontosabban fogalmazva: korszerűnek mondott) nyugati orvoslás által előírt kezeléseket jól kiegészítik olyan súlyos esetekben is, mint a szívbetegség, a rák vagy az AIDS.
Holotrop vagy transzlégzés
Megalkotója, Stanislav Grof 1976-ban kezdett foglalkozni a terápia kidolgozásával. A holotrop szó görög eredetű, az egész felé való elmozdulást jelenti. Maga a módszer pszichés erőket, a lélek öngyógyító erejét használja. Eszközként alkalmazza a speciális helyzetben és környezetben felgyorsított légzést, valamint olyan zenét, amely ilyen körülmények között egyfajta módosult tudatállapot eléréséhez segít hozzá. Ebben a tudatállapotban az érintettek mélyebben és gyorsabban mozdulhatnak el az egész, illetve az egészség irányába.
A holotrop légzés abban is segít, hogy a beteg új, transzcendentális tapasztalatokat szerezzen. Tudatát kiterjesztve kapcsolatba léphet más emberekkel, állatokkal, növényekkel, sőt hite vagy hitrendszere szerint Istennel vagy az egész világmindenséggel. Az univerzummal egységben képes megtapasztalni a születés és halál élményét mint a végtelen kozmikus ciklus elemeit. Aki a holotrop légzést magas szinten végzi, annak az egész élete átalakulhat – tartják az e módszerrel foglalkozó terapeuták –, és kapcsolatba kerülhet a kozmikus tudattal, ahol nincs tér és idő. A holotrop légzést a transzperszonális pszichológia egyik legfontosabb gyakorlatának tartják, amely mélyebb tudatszintekre vezeti el a gyakorlót.
Rebirthing (újjászületés)
Ez a légzéstechnika a holotrop légzés egyik ága, amelyet intuitív légzésnek is neveznek. A pszichoterápia egyik formájaként a 70-es években alakult ki. A pszichoterápiában ismert különböző megerősítésekkel és más kognitív eszközökkel kiegészített légzésforma, amelynek célja, hogy az érintett személy újra átélje, majd elengedje a születéssel járó fájdalmakat és traumát, valamint az ebből eredő vagy ezzel összefüggő érzelmi és pszichológiai blokkokat
A rebirthing elmélete szerint az újjászületési folyamat a következő négy részből áll:
- a fogantatástól az első szülési görcsig tartó szakasz,
- a szülési görcs,
- a szülőcsatornán való áthaladás,
- maga a megszületés és a köldökzsinór elvágása.
A folyamat mindegyik része és újra átélése olyan problémákhoz kapcsolható, hogy a szülők akarták-e, várták-e a gyermeküket, és fiút vagy lányt akartak-e.
Az első szakasz szorosan összefügg az önelfogadás és az önbecsülés érzéseivel.
A második szakaszhoz tartozik a szabad választás és döntés témaköre – ez a depresszió, illetve a pesszimizmus esetleges kialakulásához kapcsolódhat.
A harmadik szakasz az anyával való együttműködésről szól, amihez a következő érzések kötődhetnek: harag, düh, agresszió, bűntudat, pusztítás, önpusztítás.
Végül a negyedik szakasz már a világgal való első találkozással azonosítható, ami alapvetően meghatározza a környezetünkkel való kapcsolatunkat. Ide a következő érzések sorolhatók: függőség, bizonytalanság, szorongás, feszültség és félelem.
A rebirthing terapeuták által alkalmazott eljárás során az érintett „újjászületése” alatt minden problémáját átélheti, és helyette új érzéseket építhet fel, átalakíthatja életét.
Vivation
A holotrop vagy transzlégzés másik ága; ugyancsak irányított légzést jelent. Célja, hogy oldja az érzelmi blokkokat, valamint segítsen megtapasztalni a mindenkiben élő belső, bölcsebb énnel való kapcsolatfelvételt.
A vivation légzést elsősorban gyermekkori félelmek, párkapcsolati problémák kezelésére alkalmazzák, de hasznosnak tartják szorongás, illetve önértékelési és önelfogadási problémák kezelésében, a különböző érzelmi, lelki blokkok oldásában is.
Előnye, hogy könnyen elsajátítható, és a terapeutával együtt végzett néhány foglalkozás után már önállóan, otthon is alkalmazható. Nemcsak a lelki, hanem az ezek következtében vagy ezek hátterében fennálló testi panaszok mérséklésében, betegségek tüneteinek enyhítésében is segít, valamint más terápiás eszközökkel együtt ugyancsak alkalmazható.
Osho-féle légzésterápia
Az ezoterikus irodalomban magyarul is megjelent számos kiváló könyvéről jól ismert Osho nevéhez fűződik ennek a légzésterápiának a kezdeményezése. Az Osho-féle légzésterápiát, amelyet egyébként testorientáció terápiának is neveznek, Osho követői, az azóta világhírűvé vált terapeuták, Anand Devapath és Anand Dwari (Wilhelm Reich és Alexander Lowen követőiként) fejlesztették ki, de magát a folyamatot Osho mindvégig segítette és irányította.
Az Osho-féle légzésterápia segít elengedni az érzelmi stresszt, erősíti a pszicho-neuro-immunrendszert, és hozzájárul tudatos és tudattalan elménk gyógyító egységesítéséhez, integrációjához. Segítségével kibonthatók és feloldhatók a krónikusan feszült testi és lelki blokkok.
Az újjászületés (rebirthing), a regresszió, a hipnózis és a meditáció különféle technikáit, módszereit szintetizálták az Osho-féle módszerben. Nemcsak légzést alkalmaznak a kívánt hatás eléréséhez, hanem érintéssel és masszírozással is (pontosabban body work révén) segítik a folyamatot. Ilyen módon sikerül felszabadítani a belső energiaáramlást, ami segít az érintettnek abban, hogy átélhesse és kifejleszthesse erejének és tudatosságának teljes spektrumát.
Az Osho-féle légzésterápia a hangsúlyt az ember és a légzése közötti kölcsönös kapcsolatra helyezi. Tudjuk, hogy ha erősebb félelmünk vagy fájdalmunk van, akkor ösztönösen visszatartjuk a légzést. Amikor viszont örömet vagy más kellemes, pozitív érzelmet élünk át, ösztönösen teljes és mély lélegzeteket veszünk. Ha sikerül a tudatosság magasabb szintjére emelni a légzésünkkel fennálló kapcsolatunkat, akkor elengedhetjük a bennünket a teljességben akadályozó mintákat és blokkokat, megtapasztalhatjuk a szabadság és a teljes egészség érzését. Valósággal újra átéljük a gyermekkorban tapasztalt spontaneitást és ártatlanságot, ismét elkezdjük szeretni önmagunkat és másokat is a környezetünkben, így a bizalom és a tisztaság magasabb szintjére léphetünk – tartják az Osho-féle légzésterápia gyakorlói.
Széles körben ismert Magyarországon is a csikung (qigong), amely a 4000 éves kínai kultúrának és egészségmegőrzésnek éppolyan szerves része, mint a taoizmus, a Jin-Jang elmélet, az akupunktúra és az akupresszúra vagy a gyógynövények és a természet nyújtotta más kincsek alkalmazása. Maga a csikung kifejezés szó szerinti fordításban az energia edzését jelenti. A csikung légzőgyakorlatai segítik a szívet, a keringést, jótékonyan hatnak az agykéregre, a vegetatív idegrendszerre, a hasi szervek működésére.
Statikus és dinamikus csikung
A csikung két változata ismert, a statikus és a dinamikus. Az előbbit nyugodt testhelyzetben gyakorolják, az utóbbinál a légzőgyakorlathoz és a szellemi koncentrációhoz különleges mozgás társul. A dinamikus csikungot tajcsinak (taijiquan) nevezik.
A kínai légzéstechnikák öt fő irányzata: az orvosi, a konfuciánus, a buddhista, a taoista, valamint a wushu vagy harcművészeti légzés.
Az orvosi légzéstechnikák célja az általános közérzet és az egészség erősítése, elsősorban a betegségmegelőzés.
A konfuciánus légzésiskola az önfejlesztéssel és a kedéllyel, a viselkedéssel foglalkozik.
A taoista légzés az erkölcs, a jellem fejlesztését tartja a legfontosabbnak.
A buddhista légzőgyakorlatok kétféle fajtája ismert, az egyik a gondolkodásra, a másik a szellemre irányul. Az egyik buddhista iskola híveinek célja a szamádinak nevezett állapot elérése, és abból indul ki, hogy a világon minden csupán illúzió. A másik iskola a meditációs irányzat, amely az elme, a gondolkodás művelésével foglalkozik, és fontosnak tartja a világ minden teremtménye életének megőrzését.
A wushu vagy harcművészeti légzőgyakorlatok elsősorban a fizikai erőt fejlesztik, és céljuk a jó egészség megőrzése.
Az említett irányzatokban közös vonás, hogy valamennyi a gondolkodás edzésére és a csi, vagyis az életerő irányítására törekszik.
A kínai öngyógyító tudományok, illetve módszerek közül a legfontosabb a légzés. Az első és a legfontosabb az a felismerés, hogy igyekeznünk kell légzésünket újra tanulni, minél természetesebbé tenni – hasonlóan egy kisgyermek légzéséhez.
Vissza a gyermeki képességekhez
Ahogy idősödünk és jobban hat ránk a stressz – amit a modern betegségek 70%-ának okaként jelölhetünk meg –, a légzésünk mindinkább mellkasi légzéssé válik, így tüdőnk nagy részét többé nem használjuk. A hasi légzés hiányát a szervezet úgy próbálja ellensúlyozni, hogy az ember gyorsabban veszi a levegőt, légzése gyorsabbá válik. A kínaiak a nyugati felfogás egyik legnagyobb hibájának tartják, hogy az embereket arra tanítja, húzzák be a hasukat és düllesszék ki a mellkasukat, ami állítólag ahhoz kell, hogy jól nézzünk ki. Valójában azonban ily módon nem használjuk egyes izmainkat és korlátozzuk a tüdőkapacitásunkat
A kínaiak ezzel szemben abból indulnak ki, hogy először is el kell lazítani a mellkast és a vállakat annyira, hogy a levegő mélyebbre jusson a tüdőbe, és teljesen meg tudja tölteni azt.
A csikungban erre különböző testhelyzetek szolgálnak. Ha álló helyzetben úgy érzi valaki, hogy nehéz ellazítani a mellkasát, akkor érdemes lefeküdni és tenyerét a gyomor tájékára helyezni. Ahogy belélegzünk, érezzük, hogy a hasunk kifelé domborodik, miközben igyekszünk teljesen ellazítani a mellkasunkat. A légzőgyakorlat közben érezzük, ahogy minden egyes belégzésnél felemelkedik, kilégzéskor pedig lesüllyed a tenyerünk. Ezt a mozgást ne erőltessük, csak egyszerűen hagyjuk a légzést természetesen történni – úgy, hogy közben ellazulunk. Ha megfigyeljük, miképp lélegzik egy kisgyermek, akkor megpróbálhatjuk lemásolni a módszerét.
Természetes légzés
A testi-lelki jó közérzet elérése céljából igyekezzünk elsajátítani a természetes hasi légzést, amit a kínaiak nem tudatos, lágy, felszínes légzésként jellemeznek. A belégzés idején a hasfal előre domborodik, miközben a rekesz leszáll. Kilégzés alatt ennek a fordítottja megy végbe, vagyis a hasfal belapul, miközben a rekesz felemelkedik. A végrehajtásban segítségünkre lesz az imaginációs technika.
Kilégzéskor képzeljük el, amint valamilyen tárgy, például egy üveggolyó gurul le bennünk – a fejtetőről, a koronacsakrától indulva, végighalad a testünk elülső felületén, egészen a köldök alatti pszichikai központba, az úgynevezett Dan-Tian pontba. Ezt csak akkor képzeljük el, amikor a kilégzést végezzük.
Fordított (reverz) légzés
Ez a légzésfajta az emésztés elősegítésére, javítására szolgál, és a csi keringetésének segítségével végezzük. Az előbb leírt természetes légzéshez képest a has itt éppen fordítva mozog. Belégzéskor húzzuk be a hasunkat, miközben a rekesz felemelkedik, kilégzéskor pedig düllesszük ki, miközben a rekesz lesüllyed. A has mozgása ilyenkor nagyobb mértékű, mint a hasi légzésnél.
A vizualizációt a következőképpen valósítsuk meg: belégzés közben elképzeljük az üveggolyót, amint a gerincoszlop aljáról, illetve a végbélnyílás melletti területről elindulva, felfelé gurul a gerinc mentén, egészen a fejtetőig. Aztán pedig lefelé gördül addig a pontig, ahol a nyelvünk a felső fogsor mögött hozzáér a szájpadhoz. Amikor viszont kilélegzünk, akkor az üveggolyót a nyelvünk hegyéből elindítva, legurítjuk gondolatban a test elülső felületén, egészen a köldök alatti Dan-Tian pontig, majd tovább. A következő belégzéskor a Dan-Tian pontból lefelé visszük a képzeletbeli üveggolyót, vissza a kiindulási helyre, a gerincoszlop aljára, majd ismét felemeljük a gerinc mentén, a már ismertetett módon. Így keringetjük az energiát, összekötve a test hátoldalán haladó Kormányzó meridiánt, illetve a test elülső oldalán található Befogadó energiapályát, tehát a Jangot a Jinnel.
Harmonizáló légzés
Úgy tartják, hogy ez a légzésfajta képes egyensúlyba hozni a Jin és a Jang energiákat a testben. Itt a már ismertetett fordított légzést használják a csi keringetésére, az úgynevezett makrokozmikus pályán.
A belégzés és a hozzá tartozó kép (imagináció) megjelenítése ugyanúgy történik, mint a fordított légzésnél, de ezúttal kilégzéskor a képzeletbeli üveggolyót tovább engedjük lefelé, mindkét combunkon, egészen a talpunk közepén található Vese-1 pontba (ez a talp párnás része alatt középen található, a Vese-meridián kezdőpontja). Ahogy belélegzünk, a csit felemeljük, felhúzzuk a Vese-1 pontból a lábunkon, egészen a gerincoszlop aljáig, aztán folytatjuk ismét a reverz légzéshez tartozó imaginációval.
Magzati légzés
Megfigyelték, hogy a magzat „bennlakó” korában a reverz légzést, vagyis a rekeszizom alatti területet használja a légzéshez. Ezt magzati vagy prenatális légzésnek hívják. (Mindaz, ami a rekeszizom fölött található, már posztnatális, vagyis a születés utáni légzéshez tartozik.)
Ennél a légzőgyakorlatnál hol úgy lélegzünk, mint egy még meg nem született csecsemő, tehát magzati légzéssel, hol pedig úgy, mint egy kisbaba. Vagyis mind a reverz, mind a természetes légzést használjuk.
Ahogy belélegzünk, behúzzuk a has alsó részét a rekeszizom alá. Eközben hasunknak a rekeszizom feletti része kidülled. Amikor kilélegzünk, az alhasunkat kinyomjuk, miközben a has felső részét behúzzuk. Ez egyfajta hullámhatáshoz vezet. Amikor a tüdő a teljes légzés állapotában van, akkor a prenatális és a posztnatális energia keveredik egymással a rekeszizom határán, így a légzés révén felépítjük a csi raktárunkat.
Ez azért történik így, mert a hasunk prenatális és posztnatális részében ellenkező irányban áramlik a csi. Ha a megszokott módon lélegzünk, kizárólag a természetes légzést vagy pedig csak a reverz légzést használva, akkor a csinek ez a két fajtája nem fog találkozni.
Teknősbéka légzés
A teknősbéka légzés pontosan olyan, mint a prenatális légzés, de ebben az esetben a kilégzés előtt vissza kell tartanunk a levegőt, tízig számolva. Ez lehetővé teszi, hogy még több csi keveredjen egymással. Megjegyzendő: ez már olyan légzőgyakorlat, amelyhez kb. négy éves előzetes gyakorlás szükséges. Vagyis: az eddig említett légzéseket hónapokig kell gyakorolni, amíg az ember eljut odáig, hogy megpróbálkozhat a teknősbéka légzéssel.
Tisztító légzés
Egyike azoknak a légzésfajtáknak, amikor a szájunkat is használjuk a légzőgyakorlat során. Végezzünk belégzést az orrunkon keresztül, és kilégzést a szánkon át. Úgy tartják, hogy ez a gyakorlat megtisztítja a testet a tisztátalanságoktól, segít csökkenteni a belső feszültséget és az esetleges lázat. A sóhajtás tulajdonképpen ennek a légzésfajtának a spontán megnyilvánulása.
Tonizáló (erősítő) légzés
A korábban ismertetett kínai légzéstechnikának éppen az ellenkezője. Ezúttal a belégzés a szájunkon át, a kilégzés pedig az orrunkon át történik. Ezt a légzőgyakorlatot tonizáló, erősítő, keringésjavító hatásúnak tartják, amely segít felépíteni a testalkotókat.
Mi mindent jelent a pránájáma
A jóga légzőgyakorlatai – összefoglaló szóval pránájáma – az összes légzésterápiás gyakorlat közül a legtökéletesebbek. Ennek elsősorban az az oka, hogy a pránájáma több évezredes tapasztalatokon alapul, és a legszélesebb körben kipróbált és használatos légzésekről van szó.
Ahogy magának a jóga szónak is számos jelentése van, ugyanígy a prána és a pránájáma szó is többféleképpen értelmezhető. A prána egyaránt jelent lélegzetet, légzést, életet, vitalitást, szelet, energiát és erőt, ahogy ezt A jóga új megvilágításban című könyvében B. K. S. Iyengar, nemzetközi hírű jóganagymester kifejti. A prána szó további értelmezése: lélek. Az ájáma – tehát a szóösszetétel második tagja – hosszúságot, kitágítást, megnyújtást vagy visszafogást jelent. Maga a pránajama kifejezés tehát a légzés tágítására és szabályozására utal. Ez a szabályozás egyaránt érinti a légzés valamennyi műveletét, a belégzést (púraka), a kilégzést (récsaka), valamint a légzésszünetet, illetve a légzés visszatartását (kumbhaka).
Az ősi szövegekre utalva Iyengar ezt írja: „Minden élőlény minden egyes belégzésével öntudatlanul is a í imádságot ismétli.” Ennek a jelentése: Ő, a halhatatlan szellem vagyok én. Így folytatja: „Minden kifelé irányuló légzéssel valamennyi élőlény állandóan a hamszah (én ő vagyok) imádságot mondogatja.” Ez az öntudatlanul ismételgetett imádkozás, vagy mantra örökké folyik, minden élőlényben, egész életén keresztül – teszi hozzá Iyengar. A jógi azonban teljes tudatosságában felismeri a mantra jelentőségét, így megszabadul minden, a lelkét megbéklyózó köteléktől.
Ha valaki ezt a mantrát tudatosan, csendes mantraként, önmagában ismételgeti, miközben ügyel a lélegzetére, még hatékonyabban képes ellazulni.
Mire ügyeljünk a légzőgyakorlatok kapcsán?
Mielőtt hozzáfogunk a jóga légzőgyakorlataihoz, ügyelnünk kell arra, hogy megtartsuk az ilyen gyakorlatok végzésére vonatkozó általános szabályokat. (Természetesen bármilyen légzőgyakorlat esetén érdemes ezekre ügyelni.)
Csakis tiszta, jó levegőn szabad és érdemes gyakorolni. Ha olyan helyen lakunk, ahol nehéz tiszta levegőt szívni, próbáljuk kihasználni a kora reggeli és késő esti órákat, amikor a forgalom csendesebb és tisztább a levegő. Minél gyakrabban végezzünk légzőgyakorlatokat a szabadban, kirándulás közben.
Sokkal hatékonyabbak a légzőgyakorlataink, ha végzésük előtt ellazulunk, elernyesztjük izmainkat és szerveinket, ezáltal lelkileg is ellazulunk.
Mint minden gyógymód esetén, itt is rendkívül fontos a hit és a bizalom. Hinnünk kell abban, hogy a légzőgyakorlatok révén jelentős javulást érhetünk el egészségünkben. Teljes figyelemmel és koncentrációval gyakoroljunk! Figyelmünket összpontosítva tudnunk kell, hogy nem akaraterővel, görcsös erőfeszítéssel végzett odafigyelésről van szó, hanem az ellazult figyelemnek kell követnie a levegő útját, vagy rögzülnie valamelyik testrészünkön, testünk valamelyik pontján.
Lehetőleg csendes, félhomályos, kellemes hőmérsékletű helyen végezzük a légzőgyakorlatokat.
A legelőnyösebb, ha étkezés előtt, tehát éhgyomorra fogunk a gyakorláshoz. Ha ez bármilyen okból nem oldható meg, akkor az utolsó étkezésünktől számítva legalább 2-3 óra teljen el a légzőgyakorlatok végzéséig.
Egy-két speciális gyakorlattól eltekintve, lehetőleg mindvégig az orron át végezzük a légzést, kivéve a légzőgyakorlatok kezdő fázisát. Kivétel nélkül mindig szájon át történő, alapos, erős kilégzéssel kezdünk.
Sós vizes tisztítás
Ahhoz azonban, hogy az orrunkon át tudjunk lélegezni, az orrjáratainknak tisztának kell lenniük. Ha nem így van, akkor a jóga hagyományai, de a modern gyógyászati felfogás szerint is a leghatásosabban sós vízzel tisztíthatjuk ki őket. Az ősi recept szerint – ahogy néhai mesterem, Dely Károly Jógagyakorlatok című könyvében is áll – ez így történik: tegyünk egy pohár testmeleg vízbe kis kávéskanálnyi sót, oldódás után öntsük a kanál formájúvá hajlított bal kezünkbe. Jobb kezünkkel zárjuk el a jobb orrcimpát, és a bal orrjáraton át szívjunk fel annyi sós vizet, hogy az orrunkon át a szájunkba is belefolyjon. A tüdőnkbe nem fog sós víz kerülni, mert amint érezzük, hogy a sós víz eljutott a szájunkig, gyors és erőteljes kilégzéssel fújjuk ki az orrunkból. Meglepően sok lerakódás, tisztátalanság távozik így. Hasonló módon mossuk át a másik orrjáratunkat is, majd a tisztítást ismételjük mindaddig, amíg a dugulás meg nem szűnik. Ezután – figyelmeztet Dely Károly – legyünk óvatosak, mert a legváratlanabb időpontokban a víz csepegni kezd az orrunkból. Körülbelül 10 percig ne menjünk emberek közé, hogy ne kerüljünk kellemetlen helyzetbe.
Akinek az akár naponta alkalmazható módszer túl radikálisnak tűnik, az megpróbálkozhat a szelídített, mai korra adaptált változatával, amelynek értelmében élettani sóoldatot (fiziológiás sóoldatot) csepegtetünk az orrnyílásokba úgy, hogy hanyatt fekszünk egy ágyon, hátrahajtott fejjel. Ha így lógatjuk a fejünket, akkor mindkét orrnyílásba sós vizet csepegtetve, egy ideig tartsuk meg ezt a pozíciót, majd váltogatva fordítgassuk a fejünket hol jobbra, hol balra, mindkét oldalon pár másodpercig kitartva a testhelyzetet, amíg alaposan át nem tudjuk öblíteni valamennyi orrmelléküregünket. Felülés után természetesen alapos orrfújás következik.
Aki rendszeresen sós vízzel tisztítja az orrnyálkahártyáit, ügyeljen arra, hogy ki ne szárítsa őket túlságosan, tehát ezt a módszert sem szabad túlzásba vinni.
A jógalégzéseket erőteljesen vagy mindenféle erőlködés nélkül is elvégezhetjük. Ahogy Dely Károly figyelmeztet, a légzőgyakorlatok erőteljességét az szabja meg, hogy mire törekszünk, vagyis hogy elsősorban a testünkre vagy inkább a lelkünkre akarunk hatni.
Ha a testünk egészséges működése a cél, ha szeretnénk növelni a légzőizmok erejét, a tüdőhólyagocskák számát, tökéletesíteni a szív munkáját és a keringést, illetve a hasi szervek működését, akkor ajánlatos a légzések erőteljes végzése. Minél nagyobb mennyiségű levegővel, a lehető legintenzívebben történjenek a légzőgyakorlatok.
Ha viszont főként idegrendszeri, lelki hatásra törekszünk, vagyis elsősorban a feszültséget, az idegességet, a negatív érzelmeinket próbáljuk megszüntetni, akkor minél kisebb levegőmennyiséggel és minél lassabban lélegezzünk.
A jógalégzések irodalma – magyar nyelven is – rendkívül széleskörű. Kiváló jógakönyvek jelentek meg, ezek egy részét a felhasznált és ajánlott irodalom jegyzékében is felsoroljuk. Ha valaki részletesen meg akar ismerkedni a pránájámával, akkor mindenképp ajánlatos szakavatott mestertől tanulnia, figyelembe véve a jógakönyvek ajánlásait. Amit ebben a könyvben, pontosabban e fejezet keretei között a témáról elmondhatunk, az csupán a legfontosabb jógalégzések összefoglalása, a teljesség igénye nélkül.
A legfontosabb két légzésfajta
Tudni kell, hogy valamennyi jógalégzés közül a legfontosabb a hasi légzés, illetve a teljes jógalégzés megtanulása. Ha csupán idáig eljutunk, máris rengeteget tettünk az egészségünkért.
A következőkben ismertetendő jógalégzéseket elsősorban a magyarul is több könyvet megjelentetett neves indiai jógamester, Yesudian könyvei alapján adom közre. A Haich Erzsébettel közösen írott Sport és jóga című könyvében Yesudian a pránájámáról szólva hangsúlyozza, hogy a légzésszabályozásban a legfontosabb tényező a ritmus fegyelmezése, ezért nagyon vigyázzunk arra, hogy mindig az előírt ritmus szerint, ütemesen lélegezzünk. Az ütem megállapításához a jógik a szívverést veszik alapul, ezért – tanácsolja Yesudian – a legjobb, ha gyakorlataink megkezdése előtt kitapintjuk az érverésünket, megállapítjuk szívünk ritmusát, és az így megjegyzett ütem lehet a számolásunk alapja.
A teljes jógalégzés három részből áll, ezek a hasi, a közép (mellkasi) és a felső (kulcscsonti) légz
Hasi légzés
A hasi légzés akár állva, akár ülve vagy fekve is végrehajtható. Koncentráljunk a köldök tájékára. Kilégzéssel erőteljesen behúzzuk a hasfalat, majd orrunkon lassan belélegzünk, közben a rekeszizmokat leeresztve előredomborodik a hasfalunk, így a tüdőnk alsó lebenyét megtöltjük levegővel.
Kilégzéskor a hasfalat erősen behúzzuk, így a levegő az orrunkon keresztül kiszorul a tüdőnkből. Tudnunk kell, hogy hasi légzéskor csak a tüdő alsó lebenyét töltjük meg levegővel, vagyis csak a hasunk végez hullámzó mozgást, miközben a mellkasunk mozdulatlan marad.
A jógairodalom szerint a hasi légzés gyógyító hatása abban áll, hogy tehermentesíti a szívet, csökkenti a magas vérnyomást, javítja az emésztést, szabályozza a bélműködést. Tulajdonképpen egyszerű és alapos, tökéletes belső masszázst jelent az összes hasi szervünknek.
A középlégzés (mellkasi légzés)
A középlégzést végrehajthatjuk ugyancsak állva, fekve vagy ülve. Koncentráljunk közben a bordakosárra, a bordák tájékára. Alapos kilégzés után az orrunkon lassan belélegzünk, mialatt bordáinkat oldalra tágítjuk. Kilégzéskor összehúzzuk a bordáinkat, így a levegő az orrunkon távozik. Itt is észre kell vennünk, hogy csak a megfelelő terület, vagyis a tüdőnk középső része fog megtelni levegővel, tehát a hasunk és a vállunk mozdulatlan marad.
A középlégzés felszabadítja, tehermentesíti a szívet, javítja, erősíti a máj, az epehólyag, a gyomor, a lép és a vesék keringését.
Felső légzés (kulcscsonti légzés)
Ezt szintén végrehajthatjuk mindhárom testhelyzetben: állva, ülve vagy fekve. Koncentráljunk a tüdőcsúcsokra. Alapos kilégzés után emeljük a kulcscsontunkat és a vállunkat, miközben lassan, orron át belélegzünk, és a tüdő legfelső részét töltjük meg levegővel.
Kilégzés közben a vállunkat lassan leeresztjük, a levegő az orrunkon át távozik a tüdőnkből. Felső légzéskor észre kell vennünk, hogy a hasunk és a mellkasunk középső része mozdulatlan marad.
A felső légzés edzi a tüdőkaput, alaposan átszellőzteti a tüdőcsúcsokat, ezért hathatós védelmet jelent a légúti fertőzésekkel szemben.
Melyik a legelőnyösebb testhelyzet?
Bár az eddig ismertetett mindhárom légzőgyakorlat végezhető akár fekvő, akár álló vagy ülő testhelyzetben, tudnunk kell, hogy a gyakorlás szempontjából, főleg a kezdőknek, előnyös olyan testhelyzetet választaniuk, amelyben könnyebb a végrehajtás.
Nézzük először a hasi légzést. Hasi légzéskor a belégző fázis egyszerűbb álló és ülő testhelyzetben, mert a hastartalom mindkét esetben lefelé süllyed, ami segíti a rekeszizom mozgását belégzéskor lefelé. Ebben a két testhelyzetben azonban nehezebbé válik a kilégzés, mivel a lesüllyedt hastartalom miatt csökken a rekeszizomra gyakorolt hasűri nyomás. Ezért az ellazult rekeszizom nem képes a tüdő irányában olyan mértékben emelkedni, mint hanyatt fekvésben. Ezért végül is a hasi légzés megtanulása a legcélszerűbb hanyatt fekvésben. Még jobb eredményeket érhetünk el, ha felhúzott, hajlított lábakkal gyakorolunk. Ugyancsak megkönnyíti a hasi légzés megtanulását, ha négykézláb állva gyakoroljuk a belégzést, mert ilyenkor a hastartalom lefelé süllyed, a hasfal leereszkedik. A térdelőtámaszban folytatott gyakorláskor viszont megnehezül a hasi kilégzés, mivel a hasfal behúzása nehezebb a nehézségi erő hatásával szemben. Ennek ellenére javasolja Dely Károly, főleg azoknak, akiknek nehéz a hasi belégzés megtanulása, hogy gyakorolják térdelőtámaszban is a hasi légzést.
A közép- vagy mellkasi légzés megtanulásához a legelőnyösebb az álló vagy ülő testhelyzet. Amikor ugyanis fekszünk, akkor ebben a helyzetben gátoljuk a mellkas tágulását. Miután már képessé váltunk a középlégzésben részt vevő izmok és idegek megfelelő szabályozására, akkor érdemes áttérnünk a középlégzés hanyatt fekvésben történő gyakorlására
A felső vagy kulcscsonti légzés megtanulásakor általában nem jelentkezik semmilyen probléma, a testhelyzettől függetlenül ezt bármilyen módon elsajátíthatjuk. A kulcscsonti légzés tökéletesítése azonban a legjobban álló vagy ülő helyzetben valósítható meg, mert ilyenkor a vállunkat könnyen tudjuk felemelni és leengedni. Ha mindenképpen hanyatt fekve kívánjuk gyakorolni a felső légzést, akkor fektessük a karunkat a fej mellé, és így húzzuk fel a vállunkat. Fontos, hogy a figyelmünket a vállra koncentráljuk, mert e nélkül a tüdőcsúcsot nem tudjuk megtölteni levegővel. A tüdőnek erre a részére azért is érdemes külön figyelmet fordítani, mert idősebb korban általában visszafejlődik, csökken benne a tüdőhólyagocskák száma, ezáltal könnyebben kialakulhatnak a légzőszervi betegségek. Főleg idősebb embereknek tehát feltétlenül érdemes tökéletesíteniük a kulcscsonti légzést is.
Teljes jógalégzés
A teljes jógalégzés megtanulásához és gyakorlásához akkor fogjunk hozzá, ha már előtte alaposan begyakoroltuk a hasi légzést. Általában a hölgyek nagy részének problémát szokott okozni a hasi légzés megtanulása, mert már kis koruktól kezdve arra szoktatják őket, hogy a hasukat nem szabad előredülleszteni, inkább behúzva kell tartani, mert „hogy néz ki egy nő, ha pocakos”. Ennek ellenére a hasi légzéshez a már ismertetett módon feltétlenül szükséges a hasfal ritmikus mozgása. Tegyük hát félre előítéleteinket és szokásainkat, és tanuljuk meg a hasi légzést.
Ha a teljes jógalégzés mindhárom alkotóeleme már elfogadhatóan megy, akkor fogjunk hozzá a teljes jógalégzés megtanulásához.
Testhelyzetünk lehet álló, ülő vagy fekvő. Fontos, hogy öntudatunkkal koncentráljunk az egész törzsünkre, és mindig kövessük a belégzés és a kilégzés hullámzó ritmusát, mozgását, eközben egyfajta teljes egyensúlyi állapotot élve át.
Alapos kilégzés után az orrunkon keresztül lassan engedjük be a levegőt, közben számoljunk nyolcig – ajánlja Yesudian –, és egyfajta hullámmozgással összekapcsolva a hasi, a közép- és a felső légzést, belélegzünk (puraka). Belégzés közben a hasfal jól előredomborodik. Utána a bordáinkat széthúzzuk, végül megemeljük a kulcscsontunkat. Ekkor a hasfal már kezd enyhén behúzódni, és megkezdjük a kilégzést (récsaka). A fent említett sorrendben és ritmusban történik a kilégzés, tehát Yesudian ajánlása szerint, akárcsak a belégzésnél, nyolcig számolva. Először behúzzuk a hasfalunkat, utána összehúzzuk a bordáinkat, végül pedig leengedjük a vállunkat, mialatt a levegőt az orrunkon át kiengedjük. A teljes jógalégzés során a tüdő valamennyi része, az alsó, a felső és a középső területe egyaránt mozgásban van.
A szünetek fontossága
Ami a légzésvisszatartást, illetve a légzésszünetet illeti, ebben a tekintetben szerzőnként eltérnek egymástól a különböző ajánlások. Egy biztos: a teljes jógalégzés megtanulásakor még nem kell különösebben ügyelnünk a szünetekre. Utána viszont, ha már jól megy, vagyis szinte automatikussá válik a teljes jógalégzés, akkor aszerint, hogy mi a célunk – a test és a szellem energetizálása vagy a lecsendesítése, megnyugtatása –, elsősorban a szünetekre koncentrálunk. Ha a belégzés után tartunk hosszabb szünetet, akkor valósággal energetizáljuk, felpezsdítjük magunkat, ha viszont a kilégzés után tartunk szünetet, akkor lazító, relaxáló hatást érünk el.
Ugyancsak lényeges a belégzés és a kilégzés időtartama. Ez a különböző jógagyakorlatok esetében változik. Mindenesetre a teljes jógalégzés megtanulásakor a kilégzés és a belégzés időtartama lehet egyforma. Később azonban a légzésszünetek, illetve a légzésvisszatartás időtartamához hasonlóan szabályozhatjuk a kilégzés és a belégzés időtartamával is a test és a lelki állapotunkat. Az előbb említettek mintájára: ha a test erősítése, energetizálása a cél, akkor a belégzés viszonylag hosszabb, a kilégzés pedig rövidebb ideig tart. Ha viszont fordított a helyzet, és szeretnénk megnyugodni, ellazulni, akkor mindig a kilégzéseknek kell hosszabb ideig tartaniuk. Ebben az esetben szokták mondani a jógamesterek, hogy lassítsuk a légzést. A légzés lassítása egyet jelent azzal, hogy a kilégzés tovább tart, mint a belégzés.
Testi és lelki hatás
Lássuk, hogyan hat testünkre és lelkünkre a teljes jógalégzés. Ha helyesen végezzük, akkor nagy nyugalmat élünk át, tüdőnket teljesen átszellőztetjük, fokozzuk a keringést, javítjuk a szervezet oxigén- és energiaellátottságát, egyensúlyba hozzuk a Yin és a Yang szerveinket (bár ezek a kifejezések a kínai gyógyászatban használatosak, de ide is illenek), megnyugtatjuk az egész idegrendszert, szabályozzuk és lassítjuk a szívritmust, csökkentjük a vérnyomást és serkentjük az emésztést.
Nemcsak a testi, hanem a lelki hatás is számottevő. A teljes jógalégzés megnyugtatja az idegrendszert, így visszahat lelkiállapotunkra. Békességet, nyugalmat és biztonságérzetet élünk át, amely a légzőgyakorlatok befejezése után is megmarad.
* * *
Cikksorozatunk következő részében folytatjuk a jógalégzések ismertetését. A későbbiekben a különböző kínai légzésfajtákról, a csikung és a tajcsi légzőgyakorlatairól lesz szó. Végül a legutóbbi évtizedekben elsősorban nyugaton elterjedt, modern légzésterápiákat – köztük a transzlégzést, más néven holotrop vagy csakralégzést, a rebirthing és a vivation légzést – ismertetjük, valamint érintjük a Butejko- és az Osho-féle légzésterápiát is.
vissza az oldal tetejére |
|
